Kedves Szülők!
A Ligeti ovis nagycsoportosok a Vöröskeresztesek közreműködésével, egy újabb jó hangulatú Hősképzésen vettek részt. Kipróbálhatták, hogyan zajlik az újraélesztés csecsemőknél, kisgyermekeknél és felnőtteknél egyaránt.
Mint a hírekben is többször hallhattuk már, nem egyszer volt már példa arra, hogy egy kisgyermek mentette meg családtagja életét. Ezért mi is úgy véljük, hogy ezen információk átadása szükséges és nagyon fontos. Az óvodában történő beszélgetések és „gyakorlatok” mellett javasoljuk a szülőknek, hogy otthon is beszélgessenek ezekről a dolgokról.
A rengeteg hasznos információ után, egy kis fotózkodásra is jutott idő a segítőkkel.
A délelőtt folyamán pedig az összegyűlt adományok átadása is megtörtént, melyhez ez úton is köszönjük a szülők közreműködését.
A ligeti csapat