Az óvodai beszoktatás emlékezetes időszak mindannyiunk számára. Megfogalmazhatunk azonban pár aranyszabályt, amelyek felkészítik a gyerekeket és a szülőket is az óvodakezdésre. Nézzünk néhányat ezekből.
A legfontosabb a nyugalom és a biztonság megteremtése a gyermek körül.
- Szokjuk a gondolatot!
Első lépésként szokjuk a gondolatot, hogy bár gyermekünk mintha csak tegnap született volna, mégis óvodába fog járni. Örüljünk neki, hogy már ilyen nagy, és hogy egy új világ nyílik meg számára. Kipróbálhatja magát egy kis közösségben, ahol számos új dolgot fog megtanulni. Ezek az első önálló lépései, amelyeket a mi segítségünkkel, de a jelenlétünk nélkül fog már megtenni.
- Milyen lesz az új napirend?
Gondoljuk végig az új napirendet, mert a rendszeresség egyben biztonságot is jelent majd a gyermek számára:
- Tervezzük meg a reggeleket, hogy hánykor fogunk kelni, hogy legyen idő még egy nyugodt közös reggelire, és hogy nyugodtan, mindent összerendezve tudjunk indulni.
- Gondoljuk végig, hogy hogyan megyünk majd az óvodába? Az őszi reggeli közös séták gyönyörűek lehetnek, és nagyon jó beszélgetésekre adhatnak alkalmat.
- Döntsük el előre, még az óvodai év kezdete előtt, hogy hány órára megyünk gyerekünkért.
- Kiscsoportban jó minden nap ugyanahhoz az időponthoz tartani magunkat, mert a kisgyerek még nem tesz különbséget a napok között. Ha szeretnénk, hogy ott aludjon a gyerekünk délután, akkor jó minél előbb erre a rendszerre ráállni.
- Amikor gyermekünkért megyünk az óvodába, utána mindig hagyjunk legalább egy órát arra, hogy csak rá figyeljünk. Hallgassuk meg élményeit, gondolatait, legyen ez ünnep, hogy megint együtt lehetünk. Töltsük fel gyermekünk kis tartályait, hogy másnapra is legyen tartaléka.
- Tervezzük meg az estéket is, aminek titka, hogy hagyjunk időt mindenre. Nyugodt fürdésre, vacsorára, fogmosásra, és persze a kihagyhatatlan esti mesére…
- Felkészülés az ovira!
Már az óvoda megkezdése előtt beszélgessünk vele az óvodáról és az óvodai életről. Remek gyerekkönyvek lehetnek ebben segítségünkre, amelyek rövid kis történetekben dolgozzák fel – GYEREKSZEMMEL – az óvodával járó újdonságokat. Érdemes ezeket a történeteket már egy-két hónappal az óvodakezdés előtt olvasgatni. Utána hagyjunk időt arra is, hogy kisgyerekünk kérdezhessen, elmondhassa véleményét, gondolatait, félelmeit.
Aranyszabály, hogy találjuk meg a középutat. Hagyjunk mindig alkalmat a beszélgetésekre, akár minden nap azonos időszakban keríthetünk 5-10 percet arra, hogy tudatosan beszélgessünk az oviról, de figyeljünk oda arra is, hogy ne terheljük ezzel gyermekünk minden percét.
- Amit jó érzéssel elvárhatunk egy három éves gyermektől, azok az alábbi dolgok:
Köszönés
Érkezéskor, távozáskor köszönjön, úgy, ahogy anya és apa is teszi. Ezzel a példamutató magatartással a gyermek megtanulja, hogy a szemkontaktus felvételével és a köszönéssel őt észrevették.
Szobatisztaság
Sok esetben okoz problémát a szobatisztaság. Ekkora gyermeknek már jeleznie kell a szükségleteit, illetve törekedni kell arra, hogy rendeltetésszerűen használja a wc-ket, melyek minden óvodában a gyermek méreteihez igazodnak. Természetes, hogy nem várjuk el, hogy egyedül intézze egy kiscsoportos a popsitörlést, de törekedjünk rá, hogy óvodába lépéskor már szoba- és ágytiszta legyen. Kerüljük el a szükségtelen, szégyenérzetet kiváltó kellemetlenségeket, melyeket esetleg a többi gyermek kendőzetlenül kifejez és tudtára ad a rendszeres bepisilés után.
Kommunikáció
Ehhez szorosan kapcsolódik a kommunikáció. Nem kell a gyermeknek sem angolul, sem egyéb idegen nyelven tudnia, először a saját anyanyelvét ismerje és alkalmazza, valamint tudjon és akarjon beszélni, szükségleteit jelezni, kifejezni. Egy kis óvodásnak már rendelkeznie kell annyi- és olyan szókinccsel, hogy el tudja mondani a felnőtt számára a gondolatait, érzéseit, igényeit, és tudjon válaszolni rövid szószerkezetekben az őt érintő kérdésekre.
Evőeszköz használat
Elvárható a kis óvodástól, hogy ne az óvodában lásson először evőeszközt! A főétkezéseknél evőeszközzel étkeznek a kicsik, kanalat, villát már óvodáskor kezdetén kaphatnak/kapnak, tompa végű kiskéssel is ismerkednek nagyobb korban. Területenként változik ennek a szabályozása, de azzal csak előnyre teszünk szert, ha már otthon megismertetjük a gyerekkel ezeket a fontos eszközöket, melyeket neki is naponta használnia kell. Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy sok gyermek úgy érkezik otthonról, hogy még cumisüvegből etetik, itatják, ami az első darabos étel elfogyasztásának a kudarcánál derül ki. Azon túl, hogy a többi gyermek számára kuncogás, vagy csodálkozás tárgya lehet, elmarad a belgyógyászati szempontból is nagyon fontos rágás, mely az emésztés egyik alapja. A későig elhúzódó cumiztatás pedig egyéb deformitásokat okozhat a szájüregben és a fogazatban, melynek hatására a későbbiekben logopédiai eltérés mutatkozhat, ami kihat a beszédfejlődésre is.
Pohár használat
A pohár ismerete és a rendeltetésszerű használata is elengedhetetlenül fontos és elvárható. Mindezek megtanítása nem az óvoda feladata, illetve idő sincs ezek megtanítására egy 20-26 fős csoportban. A szomjúságérzet kielégítése is akadályba ütközik, ha nem tud önállóan inni. Természetesen az egyéni bánásmód elvét betartva segítenek a dadusok és az óvodapedagógusok, de a gyermeknek is nagyobb sikerélmény, ha kis segítséggel ugyan, de önállóságot próbálgatva iszik, és étkezik.
Minden ételt kóstoljon meg
Az óvodapedagógusok szinte egyöntetűen nyilatkozzák, hogy az étkezések alkalmával lehetőleg mindent meg kell kóstolnia a gyermeknek. Ez is otthonról hozott minta. A gyermekkel meg lehet tanítani, hogy picit mindenből kell enni, és ami nem ízlik, azt nyilván nem erőltetjük. Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy sokan rámondják „nem szeretem”, miközben sosem evett hasonló ízvilágú ételt.
Orrfújás
Sarkalatos kérdés minden gyermek óvodás életében az orrfújás. Főleg őszi időszakban lehet gyakorolni a kicsikkel. Nem alapkövetelmény, hogy egy kiscsoportos tudjon orrot fújni, az azonban elvárandó, hogy ismerje a papír zsebkendőt, és annak rendeltetésszerű használatát, illetve jelezze, ha szüksége van orrfújásra, és ne a ruha ujjába törölje! A felgyülemlett, lerakódott orrváladék egészségügyi szempontból is kellemetlen lehet.
Öltözködés
Ugyanez az elvárás vonatkozik az öltözködésre is. Ismerje fel saját ruhadarabjait, és legyen késztetése arra, hogy segítséggel próbálkozik az öltözködéssel. Gombolás, sapkakötés- és cipőfűzés nem várható el egy kiscsoportostól, de az arra való törekvés és próbálgatás igen.
A sikeres felkészülés már fél siker ahhoz, hogy a Nagy Napon a gyerekünk már tudja, hogy mi fogja az óvodában fogadni, és hogy mi is nyugodt szívvel, szeretettel engedjük Őt óvodai útjára…
Könyvajánló:
Szeretettel: A ligeti csapat