2023.04.12-04.15 között zajlott óvodánkban a „Erasmus + Kis léptékű köznevelési partnerségek” sikeres pályázatában résztvevő intézmények első személyes találkozása, mely során Nyíregyházára látogatott egy erdélyi és egy felvidéki óvoda lelkes óvodapedagógusokból álló csapta. A város vezetése köszöntötte első nap a vendégeket a Városházán, majd a Sóstói Múzeumfaluba látogattak el. A szakmai napok első reggelén Török Edit intézményvezető asszony, Bajnay-Szabó Mónika tagintézmény vezető nyitotta meg a rendezvényt, majd az önkormányzat Szociális és köznevelési osztályának vezetője Tóthné Csatlós Ildikó, Tóth Imre a Kikelet óvoda „Gyermekeink Harmonikus Fejlődéséért” alapítványának elnöke köszöntötte a vendégeket. Az intézménybe látogatók az anyaóvoda szervezésében részt vehettek több szakmai konferencián, szakmai jó gyakorlatokat ismerhettek meg. A résztvevők megismerkedhettek az Okoskocka fejlesztő eszközeivel és módszereivel elméleti és gyakorlati síkon. A műhelymunkát vezette: dr.Kelemen Lajos az eszköz megalkotója. Előadást tartott Konkolyi Sándor a DIOO fejlesztő eszköz kitalálója. A délután a Tervezés és fejlesztés az óvodában című könyv bemutatója zajlott dr.Torma Kornélia Tokaj-Hegyalja Egyetem óvodapedagógus szak felelőse és a kötet szerzője segítségével. Megismerkedhettek a résztvevő vendégek a Mozgáskotta fejlesztő eszközzel elméleti és gyakorlati síkon. A műhelymunkát vezette: Magyar Gábor, az eszköz megalkotója. Török Georgina a Pompás Napok Program nagykövete tartott filmbemutatóval egybekötött előadást.
A Kikelet Óvoda pedagógusai bemutató foglalkozásokat tartottak, ahol gyakorlatban is átadhatták jó-gyakorlataikat a határon túli óvodapedagógusoknak. Megismerkedhettek a vendégek a Meseládával, a Robotikával az óvodában, a Boldog Óvoda módszer alkalmazásával gyermekcsoportban, az RGM fejlesztő módszerrel, az AYRES terápia óvodai alkalmazásával, az újrahasznosítással játékos tevékenység közben, illetve Jógakalandon vehettek részt. A Mozgáskotta és az Okoskocka fejlesztő hatásával a gyakorlati foglalkozáson gyerekek bevonásával. Az óvoda táncos lábú gyermekei rövid néptánc és ritmikus tánc előadásokkal szinesítették a programsorozatot.
A kapcsolatépítés esténként közös vacsorákkal, kötetlenül felszabadultan is megvalósult, ahol egy kedves népdalénekes jóvoltából táncházban rophatták a Kállai kettőst. Csíkszeredai óvónők előadásában az Ősi Székely Himnuszt is meghallgathattuk. A Kikelet óvoda dolgozói tánccal és énekekkel színesítették az estéket. A találkozó utolsó napján a határontúli vendégek a nyíregyházi Vadasparkba látogattak, ami nem egy szokványos állatkert. Megpróbálja eltüntetni a határokat ember és állat között, hogy aki itt jár, azt érezhesse valóban vadregényes tájakon kalandozik. Mi helyi lakosok tudjuk,hogy a park nem szokványos állatkert. Reméljük vendégeink is átélték a vadaspark nem mindennapi élményét. A tartalmas programoknak köszönhetően a nyíregyházi, erdélyi és felvidéki óvodák között szakmai és társadalmi kapcsolatépítés mélyül és tovább fejlődik. Örülünk, hogy a sikeres pályázat kapcsán megismerhettünk egy erdélyi és egy felvidéki magyar óvodát. Szívből reméljük, hogy egy gyümölcsöző partnerkapcsolat alapjait fektettük le az elmúlt 4 napban! Három óvoda pedagógusközösségével együtt indult el egy szakmai fejlődést célzó két éves tanulmányi útra, amelyen egymás jó gyakorlataiba tekinthetünk be, tudásunkat, tapasztalatainkat oszthatjuk meg és ezáltal sokszorozhatjuk meg. Büszkék vagyunk a Kikelet óvoda minden dolgozójára, hiszen nagyon sok munkát fektettek abba, hogy a 4 napos programsorozat sikeresen megvalósuljon.